törzsök kata

babamasszázs, érintés, szülés, antropológia

Babamasszázs

A babamasszázs alkalmak célja, hogy a szülő megtanulja gyakorolni azt a figyelmet, amivel gyermeke számára tápláló, szeretetteljes érintést tud nyújtani. A figyelem, és az azt követő, ’személyre szabott’, tápláló érintés, megengedi nekik, hogy azok legyenek, akik, úgy, ahogy. Ez az a biztonságos környezet, amiben, immunrendszerük megerősödik, emésztésük, alvási szokásaik rendeződhetnek, izomzatuk, izomtónusuk megerősödik. A fizikai előnyökön pedig túlmutat az a biztonságos kötődés, ami a szülő és gyermeke között azáltal jön létre, hogy a szülő kezével egy elfogadó, befogadó magatartást tanúsít.

A babamasszázs arra való, hogy a gyerekre figyeljünk. Nézzük a szemünkkel és nézzük a kezünkkel is. Hosszan, mint ahogyan ebben a videóban Shantala teszi a gyermekével. Hosszan masszírozza, figyel rá, nem gondolkodik, nem főz, nem „csekk befizet” közben, hanem „csak” simogatja. „Csak” szeretgeti. Ez az ismétlés segít pihenni, ellazulni mindenkettőjüknek. Átlagos, nyugati életünkben erre jó vissza-gyakorolni.

Amennyiben a szülő kész arra, a tényre, hogy elfogadja, gyermeke egy különálló személyiség, aki fiatal kora ellenére, kifejezésre tudja juttatni, hogy mit is szeretne, gyermeke mosollyal, elégedettséggel, nyugalommal válaszol. Az elégedettebb gyermek viselkedése pedig jótékonyan visszahat a szülőkre is.

Egyéni babamasszázs alkalmakat Budapesten és vonzáskörzetében tudok vállalni. Ennek részleteit érdemes telefonon egyeztetni.

Habár a magán és a csoportos alkalmak tematikája megegyezik, természetesen mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya.

Csoportos babamasszázs alkalmak indulnak általában 2 havonta, a város több helyszínén részletesen lásd az aktuális menüpont alatt.

Szülés-felkészülés

A szülés alatt a legnagyobb segítség az, ha azt tudjuk adni, amire szükség van. Vagyis aki szül, ki tudja szolgálni a testét, aki jelen van és kísér, ő pedig ki tudja szolgálni azt, aki éppen szül. Ehhez pedig kell figyelem, őszinteség és tiszteletben tartása, elfogadása(?) annak, ami van. Figyelem magunkra és a másikra, egyszerre. Kint és bent.

A párokkal való táncterápiás munka keretében azt tapasztaltam, hogy a FIGYELEM sokszor egy nagyon nehéz valami a pároknak. Mert gyakorta a mindennapi életünk, másfelé terel bennünket. Nem feltétlenül tudunk JÓL figyelni egymásra. Csak aztán egy-egy kimondott fél szóból kiderül, a párunk mást gondol, érez, csak erre nem volt még helyzet, alkalom, hogy a félre-értelmezéseket, másként gondolásokat kimondjuk, helyre tegyük, tisztázzuk. Szülés közeledtével jó, ha helyzeteket átbeszélünk. Mit szeretnénk, hogyan, kivel, kivel nem, mi lesz, ha …??

Vajúdás alatt egy idő után, nincs mód arra, hogy szavakkal beszélgessünk. Marad az érintés. A bentről jövő információ a kezünkön, bőrünkön keresztül jut el a másik bőréhez, azáltal pedig bensőjéhez. Ezért működik. És van hatással minden belső szervünkre.

Az Életfa Bábapraxisban tartott Érintőben pont az a cél, hogy olyasmire gyakoroljunk a szülés előtt, mint amit a szülés alatt és majd utána is csinálunk a gyermekünkkel. Vagyis érintsük, öleljük, simogassuk, szeretve tápláljuk egymást kimondott szavak nélkül.

A szülés folyamata előre nem kiszámítható. Senki nem tudja ott és akkor mi és hogyan lesz és ez belőlünk mit és hogyan vált ki. Ez a bizonytalanság sokak számára azonban elviselhetetlen. A vajúdás, szülés, azáltal, hogy a testünkbe rángat vissza tökéletes eszköz, hogy jelen legyünk. Nem igazán enged a folyamat mást. És itt lehet megadni magunkat a fájdalomnak, önmagunknak.

Szülésfelkészülés lehet magán vagy csoportos formában. Csoportos alkalmakon az Életfa Bábapraxis, a FelkéSzülök és az Aktív Szülés Program keretein belül találkozhatunk.

Írások

Milyen világba érkezünk (nlcafe.hu)
Érintések (mno.hu)
Elnézést, szülünk! (marieclaire.hu)
Mire jó a babamasszázs? (divany.hu)

Aktuális

Legközelebb induló csoport:

  • Babamasszázs tanfolyam indul, 2018. január 22.-én 10.00 kor, az Életfa Bábapraxisban (Maros utca 38.). Érintsük meg, simogassuk!
  • Babamasszázs tanfolyam indul 2018.január 05-én pénteken 13.00-tól a  Love Yogában Óbudán!
  • Babamasszázs tanfolyam indul 2016. július 8-án a HellóAnyuban!
  • Love Yoga május 26. csütörtök 12.00-13.00. Itt előzetes jelentkezés szükséges!
  • Előadást tartok május 20-án pénteken 15.45-től babamasszázsról érintésről Szentendrén a Születés Hete keretében. Plakát róla itt:

Csoportos alkalmak általában az alábbi helyszíneken indulnak:

Hello Anyu! – Csányi utca – http://helloanyu.hu/

Love Yoga – Óbuda – http://www.jogaobuda.hu/

Mandala Újbuda – Móricz Zs. körtér – http://www.mandalajoga.hu/

One Drop Zendo – Váci utca – http://zazen.hu/

Életfa Bábapraxis – Maros utca – http://otthonszules.eu/

Egyéb

Ebben a menüpontban szerettem volna, ha helyt kapnak azok, akiknek munkáját nagyra értékelem és a babaváráshoz, a korai, és későbbi gyermekkorhoz kapcsolódnak. Oldaluk, tevékenységük, termékük hasznotokra válhat:

Ha az otthonszülés érdekelne, kérdéseid lennének, sajnos ebben a kérdésben hazabeszélek…

http://otthonszules.eu

Ingeborg Stadelmann olajai a legnagyobb tisztaságú olajak, eszméletlen hatékonysággal gátsebre, kisebesedett mellre, fogzás esetén, vajúdáshoz stb. stb. Mindene szuper! Tényleg! És itt könyveket is találsz.

http://aromakeverekek.hu/

Szoptatás ügyben, ha gondok támadnak, próbálkozz és kérj szaksegítséget:

http://www.lll.hu/

Hozzátáplálás ügy. Zitát személyesen is megismerhettem és nála részletesebben segítő, hozzátáplálás specialistát nem tudnék mondani. Ő vega-vegán ételeket készít, nem mellesleg élelmiszeripari mérnök, DE azt gondolom ötletadónak, mankónak, mindenkinek hasznára válik a kezdetekben. Recepjei mentettek meg, amikor Angliában doboz házhoz rendeltünk!

http://www.zizikalandjai.com/

Magány ellen a Helló Anyu! remek bababarát hely, ha egyébként sokat lennél egyedül… keress társaságot, mindenki, anya, apa, baba nyer vele, ha jól vagy!!! Nagyon fontos! Jó a konyhájuk!

http://helloanyu.hu/

Testvér érkezés komoly kérdés szokott lenni szülésfelkészítőn. Ajánlom a készüléshez a Szia Baba könyvet.

Magamról

Számomra a szülés/születés az élet legnagyobb misztériuma. Mikortól érez, tapasztal, őriz emlékeket a magzat, és az a valami, ami ezt tudja mikor és hogyan kerül „bele”?

Csodálom azt az utat, amit anyák járnak be a tudatukban, szívükben, testükben a vajúdás alatt. Csak több, mint 15 év munka után sikerült megfogalmaznom, a tudat érdekel itt is, ebben a folyamatban is. Babamasszázs oktatóként is az anya és gyermeke közötti jelenlétből adódó figyelem körülményeinek megteremtése vezérel. Zen gyakorlóként is a tudatom kiüresítése, lecsupaszítása mozgat. Erre törekszem.

A szakmai részem…

Nemzetközi Babamasszázs Oktató (CIMI) vagyok, a Nemzetközi Babamasszázs Egyesület (IAIM-UK) tagja, tánc- és mozgásterapeuta, kulturális antropológus, szociális munkás mentálhigiéné szakiránnyal. Eddig a végzettségek.

1999 óta 10 éven át, tánc-és mozgásterápiás szülésfelkészítést („Pocak Tánc”), tartottunk (Pecsenka Nóra pszichológussal) pároknak, a budapesti Aktív Szülés Központban. Itt a hangsúly a testnyelven, annak megértésén, szavak nélküli kommunikáción volt/van, hogy a szülés alatti módosult tudatállapotban is megértsék egymást az együtt szülő párok. Ennek jelentősége óriási a szülés lefolyásában. Antropológusként a szülés körüli hagyományokat kutattam Nepálban és Indiában (1,5 év terepmunka), ahol is szintén az érintést találtam jelentős, támogató tényezőnek a szülés alatti és utáni időszak eseményeiben. Ezt követően az ELTE-PPK Affektív Pszichológiai Intézeti Központban Varga Katalin PhD-nál kezdtem doktori tanulmányaimat, a doktori disszertáció témája: szülés és érintés kapcsolata tradicionális kultúrákban. A babamasszázs oktató bizonyítványomat Londonban, Sylvie Hétu tréner szárnyai alatt szereztem meg.

Azt hiszem, igazából egy dolgot tudok, figyelni. És ez történetesen nagyon sok helyen jól jön. Jól jön, amikor egy nő vajúdik, és látni kell mire van szüksége, hol tart, egy mozdulatban, egy levegővételben, egy tőmondatban… egy pár dolgozik magán, ahogy egyik néz a másikra, ahogy megérintené, de nem teszi, vagy szándékosan megteszi, vagy nem hall/lát valamit egyikőjük vagy másikójuk…vagy egy csecsemőt masszíroz az anyukája és közben csacsog, vagy csöndben figyel, vagy igazából saját magát látja gyermekében… ez jól van így. Mind törekszünk.

Kapcsolat

Előre szólok, hogy nincs okos telefonom, és ha tehetem, nem töltök sok időt a net előtt, ezért ha gyors válasz vársz a legjobb az egyszerű telefonálás! Ha nem tudom felvenni és látható a szám, amint tehetem, visszahívlak!

Telefon: +36.30.738.7997

E-mail:
 info@torzsokkata.hu

Facebook: Babamasszázs Törzsök Kata (CIMI, IAIM-UK)
(CIMI vagyis Certified Infant Massage Instructor, International Association of Infant Massage Angliai csoportja, ahol végeztem)

Ha ide írsz, azt is megkapom!

    Neved (szükséges)

    Email címed (szükséges)

    Levél tárgya

    Üzeneted